Kedves Olvasók!
Helyzet a következő.
Én szomjazom a visszajelzésekre, Ti pedig félénkek vagytok (vagy felhívtok telefonon, aminek roppantul örülök, de belátjátok, azért mégis jobban nézne ki pár komment az oldalon...).
Szóval ha már így alakul a csillagok állása (pedig nem, tényleg, beszéltem velük), gondoltam elétek megyek és paradigmát váltok. Na ugye, tudok én is ilyeneket mondani, web 2.0 meg tsai, itt lassan 2.314, de jól is néz ki!
Nosza rajta, tehát váltsunk! Semmi az egész, pont lemaradtam egy gyönyörű koreai filmről, épp azt nézem, hogy a főhősnő valóban a Lostban szerepelt-e, vagy csak hasonlít, de nem gond, majd imdb, értetek ezt s még sok mást.
Nostehátakkor, nem kevés időmbe telt, de minden feltöltött novella (igen, nagykorúak lettünk, már nem szösszenet a nevük) alatt találtok egy helyre kis gombot, DIGG felirattal. Nem mennék bele a részletekbe, nekem is sok időbe telt, mire beállítottam. Lényeg, hogy ha olvasás után marad bennetek annyi erő, hogy katt, akkor az nekem felmérhetetlenül jó lesz. Namostakkormegaztánhogypláne.
Detényleg.
OK, ezt abbahagyom, bár iszonyúan pihentető az agynak.
Előre és utólag (ma megtudtam, hogy akármennyire tágítom a tér-idő kontinuomot, az valóban sajátságosan működik) nagyon köszönöm mindenkinek, aki szán rám pár percet (lécci hadd ne írjam le, hogy nyájas olvasó).
Búcsúzóul, közhelyek nélkül,
(mindenki gondolja ide a neki megfelelőt)
cy/cassie/tzs/zsu

0 comments:
Post a Comment