Felégetett híd

A gondolat régóta fogalmazódott benne. Sok sérelem érte élete folyamán, mindig szó nélkül tűrte, hogy megalázzák, hogy sértegessék, hogy kidobják, hogy nevessenek rajta. Ő meg csak tompította a fájdalmat, ivott. Rengeteget tudott inni, évek alatt szép lassan hozzászokott, tűréshatára pedig egyre magasabbra emelkedett. Az önpusztítást már-már művészi fokon végezte.

Öngyilkos sose akart lenni, de párszor kacérkodott a gondolattal. A bánat és a düh veszélyes koktél, főként egy-két üveg borral meglocsolva. Gyakran fordult magába, gyűlölte a világot, a hold sötét oldalán szeretett volna élni. Úgy érezte senki se érti valójában, mintha ő lenne a bolygón az egyetlen, akire nem hat egy mindent megfertőző vírus. Napokig ki sem ment az utcára, nem mosakodott, lakása a legnagyobb káosszá változott.

Néha puszta önfejűségből és dacból nézegette a telefonját arra várva, hogy az megcsörrenjen. Kíváncsi volt mikor veszik észre a „barátai“, hogy eltűnt. Egyáltalán hogy észrevenné-e a világ ha ő már nem lenne. Üvöltött és kacagott egyszerre, veszekedett Istennel, akiben nem hitt.

A vodka és a sok aszpirin nevetséges kísérlet volt, ezt már akkor is tudta. Évekkel később valeriánával próbálkozott és felhívta a fiút, aki odasietett hozzá és aki sose akart tőle semmit. Ezt bántónak és megalázónak találta.

Aztán egyszer megint rájött a roham. A két üveg pezsgő megtette a hatását. Könnyei forró patakokban folytak végig sminktelen arcán, miközben a konyha felé botorkált. Sok kése volt, mindenféle méretben, szerette őket. Pénze nem volt minőségre, mert a pia és a cigi erősen igénybe vette az amúgy sem túl gazdag pénztárcáját. A közeli 250 forintos boltot azonban gyakran látogatta.

Volt miből választania, rövid és hosszú élű, sima vagy recés, életlen és borotvaéles. Kivett egyet a fiókból és a csuklójára helyezte. Tudta, hogy fájni fog, de ez most nem érdekelte.

Ne keresztbe, hosszába, úgy jobban jön a vér. Ezt egy ismerőse mondta neki miután elolvasta regényének azt a fejezetét, amelyben a főhős felvágja a karját. Persze ott nem öngyilkosságról volt szó. Mint ahogy itt sem. Tehát az élet valóban utánozza a művészetet?

Elkezdte hát. Nem volt könnyű, az első kés életlen volt és ő csak feleslegesen nyiszatolta a bőrét. Sebaj, van másik!

A második kés már jobb volt. Vagy ő készült jobban, erőt gyűjtött, és mélyebben vágott. Vett egy nagy levegőt és a kés hegyét csuklója bőrébe mélyítette. Lassan, nagyon lassan elkezdte a könyöke felé húzni. Siker! Halványan ugyan, de jött a vér. Persze, hogy sikerül, tudta ő, ha valamit megpróbál, megcsinálja.

Sziszegett az égető, csípős érzéstől, hisztérikusan sírt és nevetett egyszerre és egyre ügyesebben csinálta. Amikor a késsel egy szép, szinte szinte egyenes vonalat karcolt az alkarjára, letette az eszközt és gyönyörködve nézte művét. A vér vörösen tündöklött végig a karján,de még nem eléggé. Elkeseredett, lelkében azonban talált annyi erőt, hogy még egyszer megpróbálja, hogy jobban felvágja a bőrt, hogy mélyítse a sebet. Több vért akart látni…

A fájdalomtól összeszorította a fogát, erősen megmarkolta a kést és végighatolt azzal karja bőrén. Aztán lenyugodott, elernyedt. A véres penge a padlóra esett, keze leengedett, ő pedig maga elé révedve élvezte a kábulatot. Megkóstolta a vért, szerette az enyhén fémes ízt. Hirtelen ötlettől vezérelve a csuklóján keresztbe is ejtett egy sebet.

Aztán megijedt, hiszen gyáva volt. Mi lesz, ha tényleg komolyan elkezd ömleni a vére? Szédült. Nem, ez nem lehet, ebből a végén még baj lesz!

Maradék erejét összeszedve felkapta telefonját ésa fürdőszobába ment. Leülta füldre, karját a kádba lógatta. Vére apró cseppekben hullott a fehér zománcra.
Tárcsázott. Későre járt már, éjjel tizenegy körül.

Halló – anyja álmosan vette fel, hiszen órák óta aludt.
Anyu, baj van… gyere le.
Jézusom! – hangzott a válasz ijedten, de tettrekészen.

Élete legborzasztóbb éjszakája volt. Szerencsére az alkohol és a sokk jótékony hatásaként a történtek nagy részét elfeledte.

Azt viszont nem, amire másnap reggel, azt sem tudva hol van, a zártosztályon ébredt.